Virág szemszöge:
Mosolyogva ébredtem. Ez fura... szerintem sosem ébredtem ilyen boldogan, bár nem tudhatom, mivel nem emlékszem! Felülve az ágyon nagyot nyújtózkodom. Lábaimnak nem bírok parancsolni és az ablakhoz sétálok. Kinézve a látóteremet hatalmas köd fedi el. Megfordulva a faliórára pillantok, ami "hajnali" 6 órát mutat. Számat kicsit elhúzom és elindulok az ágyam felé. A vonalas telefont a kezembe véve az 1-es gombot megnyomom. A készülék tárcsázza a számot és kicsöngésekkel jutalmazza meg fülemet. Ujjaimmal a combomon dobolok és várom, mikor szán rám Bella pár percet. Az ajtó hirtelen kivágódik és az előbb említett lány térdeire támaszkodva kezd el lihegni. Lesokkolódva nézek rá és a telefont visszarakom a helyére, ezzel a hívást megszakítva.
-Ez gyors volt. -szólalok meg kb. 1 perc múlva.
-Gondoltam... inkább személyesen... beszéljünk. -kapkod levegőért.
-Nekem az is jó. -mosolyodok el.
-Na és mizujs? Hogy érzed magad? -ül le az egyik székre.
-Egyre jobban és boldogabban!
-Ezt hogy érted? -húzza sejtelmes mosolyra száját.
-Tegnap Gáborral késő estig beszélgettünk és nagyon jól éreztem magam vele. Remélem nem mondod el neki, de szerintem szerelmes lettem belé!
-Nyugi , nem mondom el.
-Köszönöm. -mosolygok
-Virág lenne itt valami. -vakarja meg tarkóját és ágyamhoz sétál.
-Mi?
-Gábornak tegnap megígértél valamit... arról lenne szó. -ül le ágyam szélére.
-Igen, tudom.
-Azt kéne csinálnunk, hogy...
Niall szemszöge:
- Fiúk siessetek már! Vagy egy fél órája készülődtök! -üvöltöttem fel az emeletre.
Nem hiszem el, hogy nem bírnak időben elkészülni. Már úgy szeretném újra látni és a karjaimba zárni Virágot. Utam a konyhába veszem, ahol egy almát kezdek el enni, hogy valamivel lenyugtassam magam.
- Itt vagyunk. -szalad le a lépcsőn Louis és Harry.
- És a többiek? -lépek eléjük és széttárom karjaimat.
- Ha úgy gondolod akkor indulhatunk. -sétál el az előszobában Liam, Zayn és Klau.
A csipet csapat 2 autóval indult el. Én Louissal és Harryvel megyek, míg Liammal Klau és Zayn.
A fél óra ami alatt a Kórházba érünk csendesen telik. Louis ugye a vezetéssel van elfoglalva, Harry pedig a telefonját nyomkodja. Fogadni mernék, hogy twitterre posztolgat. Én London zajos utcáit kémlelem az üvegen keresztül. Ismerősök találkoznak, egy anyuka kislányával sétál... szerelmespárok.Nagyot sóhajtva veszem el tekintetemet az ablakról és előre hajolok.
- Louis meg tudnánk majd állni egy virágárusnál?
- Persze kicsi donhuánom. -pislant hátra egy pillanatra, de csak egy pillanatra, utána visszatér az út figyeléséhez.
- Nagyon vicces! -fonom össze karjaimat mellkasom előtt és az ülésen hátradőlök.
Miért kell folyton piszkálni? Csak egy csokor virágról lenne szó! Persze én nem szoktam őket leszólni! Azért, mert az X factor óta nem volt csajom... á nem érdekes! Rossz kedvemet próbálom azzal feljavítani, hogy találkozok a szerelmemmel.
Egyre közelebb érve a Kórházhoz letörölhetetlen vigyor terül szét az arcomon. Leparkolva a parkolóban elsőnek pattanok ki a járműből.
- 5 perc múlva itt találkozunk! -mondom két bandatársamnak és elindulok egy közeli virágárus standjához.
Csodálatos virágok terülnek el előttem. Az eladó kibotorkál árnyékos helyéről és felteszi a megszokott kérdést "mit parancsol?".
- Mit tudna ajánlani nekem? -mosolyogva nézek le az aprócska nénire.
- Kinek lesz?
- A barátnőmnek, éppen kórházban van. -szomorodok el kicsit visszagondolva a történtekre.
- Ezt a gyönyörű liliom csokrot vigye neki aranyoskám.
- Ez nagyon szép, köszönöm. -kifizetem a virágot és távozom.
Visszaérve a csapat már egyben van.
- Mehetünk. -adom ki a parancsot, amikor odaérek a többiekhez.
- De kis... -kezdett valamit mondani Zayn, de Klau oldalba ütötte és inkább elhallgatott.
100%, hogy valami gúnyolódás akart volna lenni.
Elintézve a bejelentkezést lifttel megyünk fel a második emeletre. A folyosó legvégére sétálva meglátom a "77"-es számmal ellátott ajtót és hatalmas vigyorral és a csokorral a kezembe nyitok be.
- Szia Virág! -kiáltják el magukat mögöttem a fiúk és majdnem fellöknek úgy szaladnak be.
- Oh, sziasztok. -teszi le térdére a kezében levő füzetet és ceruzát.
Végignéz a társaságon és mosolyog. De nem őszinte a mosolya. Olyan feszült... vagy hogy is mondjam? Mint ha nem ismerne fel minket! Pedig tegnap itt voltunk és meséltünk magunkról.
Rettenetesen kínos csönd lep el minket. A többiek össze-vissza pillantgatnak. Én csak Virág szemeibe nézek. Próbálom kiolvasni szembogaraiból, hogy mi az oka ennek az állapotnak, de nem jutok semmire.
- Ezt neked hoztam. -hátam mögül előre emelem a csokrot és odanyújtom neki.
- Nagyon szép. Köszönöm, de nem kellett volna.
- Nem fáradtság. -mosolygok rá.
Kikelt az ágyból és elvette a növényt. A kis asztalról elvéve a vázát a csaphoz sétál.Szememmel végig követem össze mozdulatát.
- De szépen rajzolsz! -szólal meg Zayn.
Fejemet oda kapom kreol bőrű barátomhoz, aki már az ágy mellett áll és a füzetet tartja kezében. Klau is oda pillant, de megdermed.
- Azt add ide kérlek! -siet el mellettem Virág.
- Ezt hogyan rajzoltad? -üvölt rá barátnője valami értelmetlen nyelven. A fiúkkal összenéztünk és tátogva megbeszéltük, hogy senki nem.érti mit mondanak.
- Add vissza! -most Virág üvöltött. Klau kezében lévő füzetet megfogta és elkezdték rángatni.
- Honnan emlékszel Gáborra? -mond valamit sírva Klau.
- Segítség! Nem hagynak békén! Segítsen valaki! -üvölti el magát barátnőm most már úgy, hogy mi is megértettük.
- Mi? -szólalok meg értetlenül.
- Hagyjatok békén! Nem is ismerlek titeket! Nem tudom a balesetem előtt milyen kapcsolatban voltunk, de kérlek ne zaklassatok!
- Mit csinálnak maguk? -ront be a szobába egy nővér és Virágot a karjaiba zárta.
- Kérem távozzanak! -jön be az orvos, akit már ismerünk.
- De... -szólalok meg.
- Nincs de. Ha nem távoznak hívom a biztonságiakat.
Bele kellett törődnünk abba ami most történt. Néma csöndben hagytuk el a szobát. Még utoljára ránéztem Virágra, aki kisírt szemeit rám emelte.
Kiérve a kórházból mindenki Klau köré gyűlt.
- Mit láttál? És min akadtál ki úgy? -kérdeztem rá.
- A rajz... -kezdett el sírni.
- Mi volt? Mit rajzolt? -sürgettem.
- Gábort... őt rajzolta le.
Mindenki tátott szájjal állt. Nem elég, hogy életem nője nem emlékszik rám, vagy nem akár de egy őrültre meg emlékszik!
- Szerintem menjünk haza. -szólalt meg Liam.
Szó nélkül ültünk be a kocsiba és indultunk haza. Valaminek itt a vége... a szívem darabokban...
- Louis meg tudnánk majd állni egy virágárusnál?
- Persze kicsi donhuánom. -pislant hátra egy pillanatra, de csak egy pillanatra, utána visszatér az út figyeléséhez.
- Nagyon vicces! -fonom össze karjaimat mellkasom előtt és az ülésen hátradőlök.
Miért kell folyton piszkálni? Csak egy csokor virágról lenne szó! Persze én nem szoktam őket leszólni! Azért, mert az X factor óta nem volt csajom... á nem érdekes! Rossz kedvemet próbálom azzal feljavítani, hogy találkozok a szerelmemmel.
Egyre közelebb érve a Kórházhoz letörölhetetlen vigyor terül szét az arcomon. Leparkolva a parkolóban elsőnek pattanok ki a járműből.
- 5 perc múlva itt találkozunk! -mondom két bandatársamnak és elindulok egy közeli virágárus standjához.
Csodálatos virágok terülnek el előttem. Az eladó kibotorkál árnyékos helyéről és felteszi a megszokott kérdést "mit parancsol?".
- Mit tudna ajánlani nekem? -mosolyogva nézek le az aprócska nénire.
- Kinek lesz?
- A barátnőmnek, éppen kórházban van. -szomorodok el kicsit visszagondolva a történtekre.
- Ezt a gyönyörű liliom csokrot vigye neki aranyoskám.
- Ez nagyon szép, köszönöm. -kifizetem a virágot és távozom.
Visszaérve a csapat már egyben van.
- Mehetünk. -adom ki a parancsot, amikor odaérek a többiekhez.
- De kis... -kezdett valamit mondani Zayn, de Klau oldalba ütötte és inkább elhallgatott.
100%, hogy valami gúnyolódás akart volna lenni.
Elintézve a bejelentkezést lifttel megyünk fel a második emeletre. A folyosó legvégére sétálva meglátom a "77"-es számmal ellátott ajtót és hatalmas vigyorral és a csokorral a kezembe nyitok be.
- Szia Virág! -kiáltják el magukat mögöttem a fiúk és majdnem fellöknek úgy szaladnak be.
- Oh, sziasztok. -teszi le térdére a kezében levő füzetet és ceruzát.
Végignéz a társaságon és mosolyog. De nem őszinte a mosolya. Olyan feszült... vagy hogy is mondjam? Mint ha nem ismerne fel minket! Pedig tegnap itt voltunk és meséltünk magunkról.
Rettenetesen kínos csönd lep el minket. A többiek össze-vissza pillantgatnak. Én csak Virág szemeibe nézek. Próbálom kiolvasni szembogaraiból, hogy mi az oka ennek az állapotnak, de nem jutok semmire.
- Ezt neked hoztam. -hátam mögül előre emelem a csokrot és odanyújtom neki.
- Nagyon szép. Köszönöm, de nem kellett volna.
- Nem fáradtság. -mosolygok rá.
Kikelt az ágyból és elvette a növényt. A kis asztalról elvéve a vázát a csaphoz sétál.Szememmel végig követem össze mozdulatát.
- De szépen rajzolsz! -szólal meg Zayn.
Fejemet oda kapom kreol bőrű barátomhoz, aki már az ágy mellett áll és a füzetet tartja kezében. Klau is oda pillant, de megdermed.
- Azt add ide kérlek! -siet el mellettem Virág.
- Ezt hogyan rajzoltad? -üvölt rá barátnője valami értelmetlen nyelven. A fiúkkal összenéztünk és tátogva megbeszéltük, hogy senki nem.érti mit mondanak.
- Add vissza! -most Virág üvöltött. Klau kezében lévő füzetet megfogta és elkezdték rángatni.
- Honnan emlékszel Gáborra? -mond valamit sírva Klau.
- Segítség! Nem hagynak békén! Segítsen valaki! -üvölti el magát barátnőm most már úgy, hogy mi is megértettük.
- Mi? -szólalok meg értetlenül.
- Hagyjatok békén! Nem is ismerlek titeket! Nem tudom a balesetem előtt milyen kapcsolatban voltunk, de kérlek ne zaklassatok!
- Mit csinálnak maguk? -ront be a szobába egy nővér és Virágot a karjaiba zárta.
- Kérem távozzanak! -jön be az orvos, akit már ismerünk.
- De... -szólalok meg.
- Nincs de. Ha nem távoznak hívom a biztonságiakat.
Bele kellett törődnünk abba ami most történt. Néma csöndben hagytuk el a szobát. Még utoljára ránéztem Virágra, aki kisírt szemeit rám emelte.
Kiérve a kórházból mindenki Klau köré gyűlt.
- Mit láttál? És min akadtál ki úgy? -kérdeztem rá.
- A rajz... -kezdett el sírni.
- Mi volt? Mit rajzolt? -sürgettem.
- Gábort... őt rajzolta le.
Mindenki tátott szájjal állt. Nem elég, hogy életem nője nem emlékszik rám, vagy nem akár de egy őrültre meg emlékszik!
- Szerintem menjünk haza. -szólalt meg Liam.
Szó nélkül ültünk be a kocsiba és indultunk haza. Valaminek itt a vége... a szívem darabokban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése