10.rész Most lett elegem...

Virág szemszöge:
Reggel arra keltem,hogy valaki lökdösi a vállam.Elég nyűgös vagyok reggelente,és ez most sem volt másként.Szemeimet kinyitottam és láttam,hogy a nap nem süt.Hallottam,hogy esik..."fasza"-mondtam magamban.Klau keltegetett,ha ezt lehet annak nevezni.Elég idegesnek látszott.A laptopja a kezében volt".Itt valami gond van."-gondoltam magamban.Mikor magamhoz tértem szólni akartam,de nem engedte
-Ezt nézd.-és belenyomta a képembe a kütyüt.
-Mi a szar?
Egy cikk volt,képekkel mellékelve.

                                          "A híres fiúbanda tagjai közül újabb két ember foglalt.

                                          Niall Horan és Zayn Malik új barátnőikkel,és a többi 

                                          One Direction taggal töltötték a tegnap délutánjukat.

                                          Sajnáljuk azokat a rajongókat akiknek most szívük 

                                          romokban van (és vannak egy páran).Kíváncsian

                                          várjuk mikor jelentik be új kis üdvöskéiket,és a 

                                          rajongók hogy reagálnak erre."

-Hát ezt nem hiszem el,mi a szart képzelnek magukról?-kezdtem el üvöltözni.

-Hé Virág,ez csak egy cikk,ne foglalkozz vele.-próbált nyugtatni Klau...kevés sikerrel!

-Nem,ezt nem lehet csak úgy elfogadni.Mi vagyunk a szemetek,hogy járunk a fiúkkal?Én ezt nem bírom,nem fogok a fiúk és a rajongóik közé állni.A faszom tele van...most telt be a pohár!-és kirohantam a szobából.

Le a lépcsőn,és ki a házból.A fiúk dedikáláson voltak,nagy szerencsémre.Klau próbált megállítani,üvöltött utánnam,de nem érdekelt.Könnyeim utat törtek.

Kint szakadt az eső,és én csak futottam...futottam minél messzebb a tinik nagy kedvenceik házától.Kicsit hülyén nézhettem ki,egy rövidgatya és egy bő póló volt rajtam.Lassan már csurom vizes lettem,de nem érdekelt.Az idegállapotom romokban.Mikor már nem volt erőm tovább futni,megálltam.Egy parkban találtam magam,nem volt ott senki.Az egyik fa tövébe leültem és sírtam.Az idő is olyan volt,mint a lelkem...zuhogott az eső és villámokat szórt az ég.

Mikor már nem bírtam többet sírni előkaptam a telefonom és megnéztem,hogy kerestek-e.

Persze hogy kerestek!20 nem fogadott hívás,15 üzenet."Klau látom szólt a fiúknak".-mondtam hangosan,mert úgy sem volt a közelben senki.Nem érdekeltek a levelek.Kicsit visszagondoltam,hogy min is mentem keresztül eddig.Beugrott az eset Gáborral.Emlékszem,hogy mit mondott:

-Még nem fejeztük be,úgy is megtalállak te kis ribanc,és akkor megfizetsz!

Szavai beleégtek a szívembe.Ebben a pillanatban megrezzent a telefonom,egy üzenet rejtett számról.Megnéztem,mert tudom,hogy nem Klau és nem is a fiúk lehetnek azok.Mikor elolvastam a szívem egy pillanatra megállt.

"Örülök,hogy újra látlak.Nem gondoltam,hogy egy kis törékeny virágszál ilyen időben egy parkban üldögél."

Kicsit megijedtem,nem tudtam ki szórakozik velem.Körbenéztem,de nem láttam senkit.Inkább elindultam és futottam megint amíg csak tudtam......

Egy kis sikátor részbe befordultam és leültem a földre.Kicsit bealudhattam,mert már csak a lámpák fénye világított.Fölálltam,és kiindultam az utcára.A sikátorban teljesen sötét volt.Zajt hallottam,és egy macska ugrott elém.Annyira megijedtem,hogy felsikítottam.Most már,hogy a szívbaj rám jött begyorsítottam.Minél előbb ki akartam érni ebből a sikátorból.Valaki megragadta a karom és neki lökött a falnak.Nagyon fájt,egy erőszakos állat lehetett.Annyi volt a gond,hogy nem láttam az arcát.Pont úgy állt,hogy a beszűrődő lámpafény  nem érte el az arcát.Bal vállamat nekitolta a falnak,jobb csuklómat meg szorította.Mikor megszólalt rögtön felismertem.....